Köszönünk minden támogatást!

A közelmúltban valódi veszélybe került a munkánk, de elképesztő összefogás indult el fennmaradásunkért. A beérkezett támogatásoknak köszönhetően most egy időre fellélegezhetünk – és hálánk jeléül 2025. július 1. és augusztus 31. között minden Hintalovon Akadémia képzés ingyenesen is elérhető. Köszönjük, hogy mellettünk álltok, és lehetővé teszitek, hogy tovább dolgozhassunk a gyerekek jogaiért!

Támogass, hogy továbbra is működhessünk!

A Hintalovon szakmai értékek mentén, megállás nélkül dolgozik azért, hogy a gyerekek körüli felelős felnőtteket megerősítsük, támaszt és eszközt nyújtsunk nekik. Sosem volt még ennyire fontos akár a legapróbb támogatás is, mint most. Köszönjük, ha gondolsz ránk!

A képzés tematikája

    1. Bevezetés

    2. Tesztelje tudását!

    3. Tesztelje tudását!

    4. Milyen szavakat és fogalmakat használunk ebben az anyagban, és milyen jelentéssel?

    1. A gyerekkor

    2. A nemi nevelés (szexuális edukáció) fontossága gyerekkorban

    3. A gyerekek nemcsak áldozatok lehetnek, hanem elkövetők is

    4. A beleegyezéses szexuális kapcsolat létesítésének korhatárai

    1. Kik azok a pedofilok?

    2. Milyen neműek jellemzően az elkövetők? És az áldozatok?

    3. Miért ilyen sok a bizonytalanság a témában?

    4. De mi a pedofília? És miért válik valaki azzá?

    5. Online és offline pedofília

    6. Miért lenne fontos, hogy Magyarországon is legyenek olyan programok, amelyek az online pedofilokat célozzák?

    7. Kortárs bántalmazók

    8. De hogyan is beszéljünk egy kamasz gyerekkel a kortárs szexuális erőszakról?

    1. Gyerekekkel szembeni szexuális erőszak előfordulása

    2. Milyen cselekmények tartoznak a szexuális erőszak körébe?

    3. Válassza ki, hogy a gyerekekkel szembeni szexuális erőszak és online szexuális visszaélések mely formájáról van szó!

    4. A gyerekekkel szembeni szexuális erőszak formái

    5. Milyen következményei vannak a szexuális bántalmazásnak?

    6. A szexuális bántalmazás hosszú távú hatásai

    1. Mit tudunk az áldozattá vált gyerekekről?

    2. Milyen tényezők növelik a gyerekek áldozattá válásának kockázatát?

    3. Miért marad annyi eset rejtve?

    4. Mítosz vagy tény?

    5. További szakmai tudnivalók

    1. Miért fontos, hogy elvégezte ezt a képzést?

    2. További anyagok és felhasznált irodalom

    3. Kérdések, észrevételek

A képzésről

  • Ingyenes
  • Felelős felnőtteknek
  • 1,5 óra

Állj mellénk, és tegyünk együtt a gyerekek biztonságáért!

Gyereknek lenni felfedezés, játék, kaland, sok-sok újdonság, ismeretlen. Abban, hogy minél nagyobb biztonságban élhessék meg ennek örömét és lehetőségeit, fontos szerepünk van nekünk, felnőtteknek. Állj mellénk támogatásoddal, és tegyünk együtt a gyerekek biztonságáért!